„A paprikás csirke is gyógyul tőlem!” – Interjú Dr. Bardócz Edittel, a Székely Csürke Ki Mit Süt győztesével

Őszintén szólva, olyan érzés volt, mintha egyenesen a nagymamám konyhájából repültem volna fel a dobogó tetejére. Gyerekkoromban rengeteg szép emlékem kötődött az együtt főzésekhez – legtöbbször szilvás gombócot készítettünk, vagy fánkot, kürtőskalácsot sütöttünk. Amikor esős nyári napokon a legjobb barátnőmmel, aki történetesen az unokatestvérem is, összeszedtük a szilvát a fáról, mindig a mamához vittük. Ő sosem mondott nemet – együtt nyitottuk meg a „Laci-konyhát”, ahol akkor még ő dirigált. Most viszont végre én kavargathattam a kanalat.

Ez az egész élmény olyan szívből jövő volt – főztünk, nevettünk, kóstoltunk, aztán mire kettőt pislogtunk, már véget is ért. Viccelődtem is azzal, hogy most már hivatalosan is igazolt, hogy nemcsak az állatok gyógyulnak meg tőlem, hanem a paprikás csirke is. Ki tudja, lehet, hogy egyszer a rendelő helyett egy kis kifőzdét is nyitok.

Székely emberként és állatorvosként mindig is fontosnak tartottam, hogy képviseljem azokat az értékeket, amiket otthonról hoztam: a hagyományokat, a gazdák tiszteletét, a háztáji élet szépségeit. A szüleim ebben neveltek fel, és amikor megláttam a felhívást, tudtam, hogy ez több egy egyszerű főzőversenynél – ez lehetőség volt arra, hogy megmutassam, mit jelent számomra a székely identitás.

Nem mondanám, hogy hosszú évek óta gyakorlom a háztáji alapanyagokkal való főzést, de amint elkezdtem, azonnal beleszerettem. A TikTokon már 16 ezres követőtáborral rendelkezem, így felelősségemnek is éreztem, hogy ezeket az értékeket népszerűsítsem. A székely termékek nemcsak finomak, de hitelesek, valódi értéket képviselnek – és ezt fontosnak tartottam megosztani másokkal is.

Mindegyik kihívásnak megvolt a maga varázsa, de a legviccesebb talán az a pillanat volt, amikor egy régi, már-már múzeumba való mobiltelefonnal kellett volna fotózni. Egy pillanatra tényleg elhittem, hogy ezzel a nyomógombos készülékkel kell „művészkednem” – volt is némi pánik, de annál nagyobb nevetés!

A verseny hangulata végig jókedvű volt, és ez tette igazán különlegessé számomra. A két másik döntőssel, Jázminnal és Kozminnal nem ellenfelekként tekintettünk egymásra, hanem szinte egy csapatként működtünk együtt. Ez az emberi oldal adott egy plusz réteget a versenynek, ami túlmutatott a főzésen.

Ez számomra hatalmas megtiszteltetés volt. Nem csak egy szép cím, hanem egy lehetőség is: képviselhetem azt az értékrendet, amelyben hiszek – a helyi gazdákat, a székely termékeket, a háztáji hagyományokat. Anyaként, feleségként, tartalomgyártóként, sőt, talán egyszer majd világutazóként is nagy öröm, hogy ezt az utat úgy járhatom, hogy közben önazonos maradhatok.

A tartalomgyártás a hobbim, az utazás a szenvedélyem, de most már a Székely Csürke is a szívem ügye lett. És ha ebből még valami finom is kisül, az csak hab a tortán – vagy inkább a ropogós bőr a csirkén.

Erdély egy gyönyörű vidék, tele lehetőségekkel. Van jó földünk, hagyományunk, tudásunk – csak épp sokszor nem használjuk ki. Én hiszek abban, hogy a változás belülről indul: azzal, hogy milyen döntéseket hozunk nap mint nap. Amikor a boltban hazai terméket választunk a külföldi, túlfeldolgozott áruk helyett, akkor a saját közösségünket támogatjuk.

Ezért áll olyan közel hozzám a Székely Csürke is – mert nemcsak finom és megbízható, hanem valóban azt képviseli, amiben hiszek. Nem másoktól kell várni a megoldást – először nekünk kell lépni.

Rengeteg szeretetet, nevetést, új barátságokat – és azt a megerősítést, hogy igenis van értelme őszintének lenni, értéket közvetíteni, szívből főzni és élni. Mert ha az ember szívvel-lélekkel teszi, amit csinál, az mindig megtalálja az utat másokhoz is. A verseny véget ért, de az igazi munka most kezdődik – és én készen állok rá.