A magyar költészet napját 1964. óta április 11-én, József Attila születésnapján ünnepeljük. Arra kértük a Székely Csürke Facebook-oldalának követőit, erre készülve küldjenek nekünk olyan magyar nyelvű verseket, amelyekben kedvenc szárnyasunk valamelyik családtagja, a tyúk, kakas, csirke, csibe a főszereplő, vagy legalábbis szereplő.
Talán a legismertebb ilyen vers Petőfi Sándoré:
„Ej, mi a kő! tyúkanyó, kend
A szobában lakik itt bent?
Lám, csak jó az isten, jót ád,
Hogy fölvitte a kend dolgát!” (Petőfi Sándor: Anyám tyúkja, részlet)
Azt viszont talán kevesebben tudják, hogy Lackfi János kortárs költő megírta „válaszversét”, a tőle megszokott játékos könnyedséggel:
„Ej, mi a szösz, kakas szaki,
csak nem a szobában lakik?
Megzakkant tán az öregem,
s beengedi ide nekem?” (Lackfi János: Apám kakasa, részlet)
További gyermekversek (vagy nevezzük inkább játékos nyelvezetű, felnőttek számára is élvezetes, humoros verseknek, mert azok) tucatjai szólnak a baromfiudvar lakóiról. Most néhány kevésbé ismertet szemlézünk Kormos Istvántól, Benedek Elektől és Mikszáth Kálmántól:
„Hol volt,
hol nem volt,
volt egy kevély
kiskakas
tarka tollas,
tarajas,
piros lábú,
piros csőrű,
begyeskedõ
kiskakas.
Ejhaj, csibekas!
Kevély volt a kiskakas.” (Kormos István: A kevély kiskakas, részlet)
„Ica, rica, kukorica,
Hozzad gyorsan, kis Marica!
Hajnal óta kiabálok,
A lábamon alig állok.
Tessék, tessék, kakas koma,
Ihol a pompás lakoma:
Kukorica, búza, árpa,
Nem kukorékol hiába.” (Benedek Elek: A kakas koma és családja, részlet)
„Négy mihaszna pelyhes csirke, de milyen parányi!
Most bújtak ki a tojásból, jó hogy tudnak járni.
S uramfia, mit főznek ki, négyen összeállnak,
Hogy azt mondják, elutaznak, világot próbálnak.
Nosza, mihelyt szundikált a kotlós egy nap délben,
Elosonnak, majd elbújnak egy fatörzs tövében.” (Mikszáth Kálmán: A négy utas, részlet)
Nemrég volt húsvét, Nemes Nagy Ágnes verse ehhez az ünnepkörhöz kapcsolódva örökíti meg és szedi rímekbe a nyulak és tyúkok összeesküvésének történetét, melynek végeredményeképpen a gyerekek húsvéti meglepetést kapnak, és meg kell keresniük a festett tojásokat:
„Nyiszi! Állj meg a tyúkólnál.
Mi lenne, ha kiugornál?
Kérj a tyúktól friss tojást,
hófehéret, óriást,
majd kifestjük szép pirosra,
zöld-pettyesre, kék-csíkosra.
Ki kopog az ól falán?
Hívd a csirkét, Nyúl-mamám!
Így lesz nekem jó napom:
csibe csipog csónakon.” (Nemes Nagy Ágnes: Nyúlanyó húsvétja, részlet)
A kortárs szerzők közül Bartos Erika, a népszerű Bogyó és Babóca gyerekkönyvsorozat szerzőjét is megihlették e csodálatos szárnyasok.
„Hat tojásból hat csibe,
Lábra állnak izibe.
Csipegetik a magot,
Búzát, árpát, friss zabot.” (Bartos Erika: Csibevers, részlet)
A ritmikus mondókák, humoros versikék ugyanakkor nyilván csak egy apró, napfényes szigetet képeznek a költészet sötét tengerén, hogy egy suta képzavarral éljünk. Költészetünnepünk szülinaposa, a tán negyedszékely Attila zseniális, megrázó és felrázó életműve sem az apollói derűjéről ismert. A csirke az éhezéshez szokott gyomrok mennyországa ebben a versben is: viszik betegnek, hogy jobban legyen a belőle főtt levestől, tápláló húsától, aromás illatától, a jólét, boldogság és gondtalanság pillanatnyi beteljesülésétől. És késő, mert mindig késő.
„A vonattetőn hasaltam keresztben,
hoztam krumplit; a zsákban köles volt már;
neked, én konok, csirkét is szereztem
s te már seholse voltál.” (József Attila: Kései sirató, részlet)
Zárásul egyfajta érdekes kiegészítő kontrasztként a legtöbbször „gyermekversszerzőként” idézett Weöres Sándortól ajánlunk verset. A legzeneibb hangú magyar költő, aki a nyelv legeldugottabb regisztereiben is otthonosan mozgott, új és új doméniumokat csatolva nyelvvilágunkhoz, vonzódott a keleti filozófiákhoz, taoizmushoz, buddhizmushoz, széleskörű műveltsége kiterjedt az ókínai kultúrától a középkori miszticizmuson át a nyugat-európai kortársak ismeretéig.
„Kóbor macska szívja csibe vérét:
ennek halálkínját, annak éhét
egyben szenvedem.” (Weöres Sándor: De profundis, részlet)
Szerinted még milyen magyar versek kerülhetnének be a gyűjteményünkbe?
